A fehérbor szőlő szüretelése bármikor lehetséges, amikor az időjárás és a hőmérséklet kellően, de nem túl hűvös. Ez lehetővé teszi a cefre hosszabb ideig való megtartását, a macerációs periódusok között anélkül, hogy mikrobiológiai szempontból nagy kockázatot jelentne például az illékony savak képződése.
Alapvetően, következő lehetőségeket lehet megkülönböztetni: A szemeket ugyanúgy bogyózni lehet mint a vörösbornál, tehát a folyamat során a szemek lekerülnek a szárakról. A szőlőt levét, ha nagyon egészséges a szem, akkor a prés használata nélkül is ki lehet nyomni. Ezt teljes klaszterpréselésnek nevezik. A borász döntése főleg a szőlő egészségén múlik, hogy a szárak még mindig zöldek-e, vagy már egy kicsit fás szárúak, hogy szükséges-e macerációs periódus, és különös figyelmet kell-e fordítani a savasság megőrzésére.
A prés megtöltésénél vagy egy szállítószalag vagy pedig egy targonca segít kiüríteni a szőlővel teli ládákat, majd a prés megforgatása után, a must elkezdmagától folyik bele a tárolóba. Utána kezdődik a tényleges préselés. Ilyenkor a prés belsejében sűrített levegővel felfújják a membránt, amely a bogyókat a szűröhöz nyomja. Minél kisebb a nyomás annál finomabban lehet előállítani a szőlőlevet. Ezáltal lehetőség van a lé különböző részeinek szétválasztására. Különbséget teszünk a szabadon folyó gyümölcslé és a préselési szakasz között.
A szőlőhéj és a magvak súrlódása miatt a tannin egy része a mustba kerül a préselés során, ezért a préselésből származó lé külön kezelendő. A végső préselés után a prést kiürítik, és a bennmaradt húst komposzként használják fel.
A mustot a présgépből a tartályba rakják, és a benne maradt üledék egy éjszakán át rakódhat le az aljára. A következő napon a tiszta must átkerül az erjesztő-tartályba és megkezdődik az erjedés.